A nemzeti park hatalmas, egy nap alatt is csak a főbb részei járhatók be többórás sétával, hajókázással és buszozgatással. Maguk a horvátok a területet alapvetően két részre osztják: alsó és felső tavakra. A felső tavak vannak magasabban, és a víz a felső tavakból több mésztufa gáton keresztül folyik le az alsó tavakba, és távozik, a lenti mély mészkő-hasadékon. A főbb látványosságok értelemszerűen a lenti mélyebb részeken találhatók, mivel ott található a legnagyobb vízesés, és egy barlang is. A fenti tavak viszont nagyobbak, az egyiken három pihenőpont között még kis személy-kompok is járnak.

Sokat gondolkodtam, hogy lehetne sok képet bemutatni úgy, hogy ennek ellenére áttekinthető legyen, és úgy döntöttem, hogy tematikus képeslapokat kreálok.

A völgyek  áttekintő fotói után következzenek a vízesések. A legnagyobb kivételével, amely egy patak belezuhanása a fő vízfolyamba, leginkább a tavak közötti vízesések alkotják a többséget. A tavak között viszont jelentős szintkülönbségek vannak, ezért a többi vízesés is meghaladhatja akár egy fa magasságát is.

A Nagy vízesés:

Kisebb vízesések:

További vízesések:

Ahhoz, hogy a vízesések közelébe lehessen menni, a parkon keresztül a tavak fölött fából készült gyalogjárókat alakítottak ki. Éppen csak elfér rajtuk két ember, csodálkoztam is, hogy senki se veszítette el az egyensúlyát és nem esett bele a tavakba.

Ott, ahol a mésztufa gátakat nem lepte el a víz, sűrű aljnövényzet telepedett meg, némely túristák simán dzsungelnek nevezték. A moha különösen kedveli azokat a helyeket, ahol állandó nedvességhez juthat, de több más jellegzetes növényfaj is megtalálható.

Tekintettel arra, hogy itt a halakat senki se horgássza, a vízben pedig nincs túl sok táplálék, a potyaleső halak mindig ott szemezgetnek a túristákkal az utak mentén.

A víz nagyon tiszta. Ahol nem elég mély, lelátni a tavak aljáig, és nagyon jól vizsgálhatók és fotózhatók a különféle vízinövények és a halak. Amennyire meg tudtam figyelni, nincs sokféle hal, legalábbis a sekély vizekben.

A lefolyó víz sok helyen kisebb patakokra szakad szét, esetleg idő előtt eltűnik egy lyukban, vagy csak simán csörgedezik lefelé a kisebb köveken, természetes vízlépcsőkön.

Aki legalább egy áttekintést szeretne kapni a területről, jól készüljön fel a több órás sétára. Célszerű legalább másfél liter ásványvizet vinni fejenként, mert nem minden pihenőhelyen van iható víz, az üdítők meg nem olcsók, emlékezetem szerint átszámítva 600 Ft egy fél literes kóla, amely egy tikkadt vándornak természetesen nem sokra elég. A kiürült ásványvizes flakont nem célszerű eldobni, hanem érdemes újratölteni ivóvízzel, ahol az rendelkezésre áll.

Szombaton délelőtt 10 után indultam utamra, de alig sikerült kijutni Budapestről. Láttam, hogy beállt az M7 kifelé Budaörsnél, ezért elmentem az M0-ra, és onnan próbálkoztam. Láttam, hogy ott is beállt, és elmentem Érdre. Érden úgy tűnt, halad már a forgalom, de erős túlzás volt. A Balatonig többször volt torlódás, és ez azt jelenti, hogy az autók megállnak teljesen. Ezt nem értettem, mivel nem volt baleset. A párhuzamos 7-es főúton a rádió szerint teljesen beállt a forgalom. Tanulság: korábban kellett volna indulni és nem szombaton, ráadásul Balaton-átúszáskor.
Siófok után már lehetett haladni Letenyéig, ahol váltottam horvát Kunát és kb. negyedóra várakozás után átjutottam a határon. Ott az autópályán haladtam tovább, és megfigyeltem, hogy a belépő kapuk előtt még van egy kijárat, tehát aki nem autópályán akar tovább menni, mert sok ideje van, viszont kevés pénze, megteheti. Igaz, hogy a hegyi utakon csak lassan lehet haladni, annak ellenére, hogy Horvátországban a fő utakon településeken belül is gyakran megengedett a 70 illetve 80 km/h-ás haladás.
Én azonban tovább haladtam Zágrábig 36 Kunáért, onnan pedig Károlyvárosig további 16 Kunáért. Ez összesen 52 Kuna, kb. 2000 Ft autópálya díj. Károlyvárosnál érdemes letérni az 1-es főútra, mert olcsóbb, és rövidebb a távolság is, amit meg kell tenni, továbbá sok helyen ki van külön táblázva, merre kell menni Plitvicére. Így eltévedni nehéz. Persze aki siet, mehet tovább autópályán (nagyobb távolság, de időben talán rövidebb), de azt még nem próbáltam ki.
Útközben lankás dombokon vezet az út, csak lassan lehet haladni, kanyargós és emelkedő-süllyedő. Engem ez nem zavar, de ismerek olyan embert, aki ezt nem bírná ki sokáig.
Odafelé azon gondolkodtam, mit fogok csinálni az este hátralévő részében, mielőtt megszállok valahol, de erre hamar megtaláltam a megoldást: kicsit szétnéztem Slunj városkában. Kellemes helynek tűnik, nem kérnek pénzt a parkolásért, ezzel szemben sok a látnivaló, méghozzá a helyi vár és egy komolyabb vízesés (Rastoke). A vízesést már nem néztem meg, mert már árnyékban volt, de a várat lefotóztam.

A vár a Slunjcica folyó kanyarulatában egy kiugró sziklára épült. A Frangepánok voltak az urai. A leírás szerint a török invázió idején többször megrongálódott, de mindig újjáépítették. Ismeretlenek 1882-ben felgyújtották, de a falai a II. világháborúig még álltak, csak akkor lőtték rommá. Jelenleg felújítják.

A vár alatt a folyón egy apró természetes vízlépcső található, a túloldalon pedig egy lakóépület, amely valamikor malom lehetett.

További utam során oda-vissza végigjártam a nemzeti park mellett az utat, és megálltam az egyik speciális parkolóban, hogy képbe kerülhessek. Két speciális parkoló van az autósoknak, mindkettőben óránként 7 Kunáért parkolhatunk. Máshol nemigen lehet parkolni, csak a hoteleknél, de az a parkoló elvileg csak a vendégeknek van fenntartva.

A parkoló után sokáig bolyongtam, hogy szállást találjak, nézegettem a sok magán vendéglátó helyet, de végül is abban a hotelben szálltam meg, amely valószínűleg a park hivatalos hotelje. Kezdek már öregedni, szeretem a kényelmet, a megfelelő tisztálkodási lehetőségeket stb. Ez viszont sok pénzbe került, majdnem 90 Euro a szállás 1 főre. Valamit valamiért ugye. Még szerencse, hogy ebben a másnapi reggeli is benne volt. Én kis sült kolbászokat és sült bacon szeleteket ettem, mivel tudtam, hogy sokat kell még aznap sétálnom. Grapefruit lével öblítettem le a finom reggelit.